Túlsúlyosok kezelésére
2-es típusú cukorbetegek részére
Klimaxos tünetek csökkentése
Sportolók izomtömeg növelésére
A testösszetétel-mérést követően, mely felméri a test zsír-izom-víz összetételét három pilléren keresztül érjük el a tartós sikert. Átalakítjuk az életmódját az étkezésen és a mozgás kiterjesztésén keresztül. Az együttműködés folytán jojó effektus nélkül, könnyedén érhetjük el a kívánt testsúlyt, mely következtében nemcsak az esztétikai élmény növekszik, hanem ezzel együtt a közérzet is számottevően javul.
A zsír kalóriaértéke nagyon magas, ezért lebontásához hosszabb időre van szükség. Ahhoz, hogy az emberi szervezet zsírraktárait sikerüljön csökkenteni, először a megfelelő anyagcserehelyzetet kell megteremteni.
Minden ember más és más, ezért mindenkinek megvan a saját fogyási üteme, sebessége; ezért szükségszerű, hogy a fogyni akarókkal, mint egyedi esetekkel foglalkozzunk a személyes állapot, valamint az alkat figyelembevételével. A táplálkozási tanácsadás során a test összetételének meghatározására a BIA mérés (bioelektromos ellenállás mérés) módszerét alkalmazzuk, melynek során információt kapunk a test összetételéről, mint az izomzat, a testfolyadék és a zsír mennyiségéről. A fogyókúra sikerességét nem csak a testforma változásából lehet látni, hanem a mérési lelet eredményéből is.
Az INSUmed fogyókúra havonta 3-5 kg zsírfeleslegtől segít megszabadulni. Mindez nem jár éhezéssel, nem jelent gyötrelmes diétát. A fogyás egyénre szabott, egészséges, jóízű ételek fogyasztásával válik lehetővé. Az eredmény sikeréhez rendszeres mozgás is szükséges. Azonban ezt időt kímélő módon tudjuk megvalósítani. A folyamatos orvosi jó személyes kapcsolattartás és ellenőrzés lehetőséget kínál az életmódváltásra, az elért eredmény megtartására.
Egészséges táplálkozás |
Hozzáértő orvosi tanácsadás |
Rendszeres ellenőrzés |
---|---|---|
Mindennapi életben reálisan megvalósítható módszer Nincs merev recept előírás Nincs éhezés |
Személyre szóló gyakorlati tanácsok Személyre szabott táplálkozási terv Hosszú távú gondozáss |
Testösszetétel-ellenőrzés A siker dokumentációja A testösszetétel változásainak ellenőrzése Táplálkozási hibák gyors felmerése és korrigálása |
A fogyókúra során speciális gyógyászati célra szánt élelmiszereket, INSUmed Trinknahrungot javaslunk az elhízás diétás kezelésének kiegészítésére, mely az inzulin szabályozásán keresztül elősegíti a test zsír leadását, fontos tápanyagokkal biztosítja a szervezet ellátását, igy nem alakulnak ki hiány állapotok. A koplalás és izomtömeg leépülés elkerülhetők.
Tanácsadás és motiváció a rendszeres napi testmozgáshoz. Amint elérte az ideális súlyt, lépésenként turmixról áttérhet a tanácsadó utasításainak megfelelő étkezésre.
A jojó effektus alatt a testsúly nemkívánatos növekedését értjük egy radikális fogyókúra után. A táplálkozási tanácsadásnak nem célja egy hirtelen történő, rövidtávú súlycsökkentés, hanem egy hosszú távú tényleges zsírredukció és a táplálkozási szokások pozitív megváltoztatása. A megfelelő táplálkozással ki lehet „az anyagcsere csapdából” gyógyszerek nélkül is szabadulni. Sokan azt hiszik, ez csak éhezéssel lehetséges. Pedig ennek éppen az ellenkezője az igaz.
A táplálkozási tanácsadáson megismerkedhet egy olyan táplálkozási fajtával, mely nagyon ízletes, könnyű, laktató, semmilyen étel nincs megtiltva és a mi a jó kedélyt biztosítja; nincs éhezés.
Személyre szabott segítség a testzsír csökkentéséhez és a táplálkozás összetételének és életmódbeli szokásának megváltoztatásához.